2012. január 30., hétfő

Kung Hei Fat Choy!

Kung Hei Fat Choy! Azaz boldog kínai új évet mindenkinek!
Jelentése, hogy legyen az ember sikeres és gazdag. Ezzel a mondattal köszöntik egymást a kínai új év első napjaiban. Van egy érdekes szokás is, ami ehhez kapcsolódik, a piros boríték, ami szerencsét és gazdagságot hoz.
Ezt annyira komolyan veszik, hogy a munkahelyen a főnöknek kötelessége, hogy az új év utáni első munkanapon minden dolgozónak átadjon egy piros borítékot, amiben természetesen pénz van. Nem is annyira az összeg nagysága a lényeg, mert ez egy jelképes dolog, hanem az nagyon fontos, hogy szerencsés számú vagy szerencsés színű papírpénz legyen. Így aztán például 80 vagy 100 hongkongi dollár már egy gáláns ajándéknak számít. Ez a hagyomány persze nem csak a munkahelyen fontos, hanem a család és a barátok körében is. Itt az a szokás, hogy az ad piros borítékot, aki idősebb, vagy házas. Tehát a fiatal szinglik abszolút előnyben vannak :-) Tudtam én, hogy előbb kellett volna Hongkongba jönnöm :-)
Az új év köszöntésének fontos pillanata a tűzijáték, amit a kínai új év második napján (idén január 24-én) rendeztek meg. Ez a leghosszabb tűzijáték az évben, 25 perces.
Sajnos idén estett az eső egész nap, és hűvös is volt, ami miatt csak a ház tetejéről próbáltuk megnézni, de legalább lehetett belőle valamennyit látni.
A hagyomány szerint azért rendeznek tűzijátékot, mert a zaja elűzi a gonosz szellemeket.
Még egy érdekes esemény az új évvel kapcsolatban a "sárkány és az oroszlán tánc".
A kínai kultúrában a sárkány gondoskodik arról, hogy ne legyen szárazság az új évben, az oroszlán pedig az erőt és a bátorságot szimbolizálja, elűzi a gonosz szellemeket, szerencsét és gazdagságot hoz.
Nagy divat az üzleti életben "oroszlán táncot" rendelni, hogy az új év is sikeres legyen. Ilyenkor egy hivatásos tánccsoport kivonul a helyszínre, és a hagyományoknak megfelelően eljárják ezt a speciális táncot.
Csoportkép a kollégákkal :-)
A kínai új év a legfontosabb ünnep az évben, és szinte minden nap történik valamilyen számunkra érdekes dolog.
A kínai új év első napján családlátogatós program van, és az a szokás, hogy az adott család legidősebb tagjához megy mindenki. Dekorációként törpenarancs fát állítanak, mely a gazdagságot jelképezi.
Így árulják az utcán...

A második napon a férjhez ment lányok látogatják meg a szüleiket, rokonokat és a barátokat. (Régen ugyanis nem volt sok lehetőségük máskor meglátogatni a családot.)
A harmadik napon a hagyományok szerint nem szerencsés a barátokat és a rokonokat meglátogatni, ilyenkor otthon kell maradni, de templomba lehet menni. Ez fontos az új évben, mert aki ilyenkor elmegy a templomba, annak minden kívánsága valóra válhat, amit az istenektől kér.
A negyedik nap már munkanap, újra beindul az üzleti élet.

A hetedik nap pedig azért érdekes, mert ezen a napon lesz mindenki egy évvel öregebb, tehát ez a nap mindenkinek a születésnapja is egyben :-)

Az új év köszöntésének utolsó napja a 15. nap, ekkor rendezik meg a "Lámpás Fesztivált", amikor az emberek világító lámpásokkal mennek ki az utcára, vagy ezzel díszítik fel a házukat.
(Ez a kép még nem készült el...) 

Az idei év a Sárkány éve, ami 2012. január 23-án kezdődik, és 2013. február 9-ig tart. A sárkány a kínai kultúrában a sikert és a boldogságot szimbolizálja, hát ezt kívánom én is mindenkinek erre az évre! :-)

2 megjegyzés:

  1. Kedves Cili!
    Köszönöm ezt a pompás beszámolót — egészen bennfentesnek éreztem magam, míg olvastam!
    Köszönöm az új évi jókívánságokat is, melyekhez hasonlóakat kívánok magam is és különösen a SÁRKÁNY-SZÜLÖTTEKNEK ! ! ! :))
    Miviana

    VálaszTörlés
  2. Kedves Miviana!
    Köszönöm szépen! Hálából már meg is írtam a következő bejegyzésemet! :-)
    Cili

    VálaszTörlés