2012. február 9., csütörtök

Kínai Valentin Nap

Február 6-án reggel sorra kaptam a Valentin-napi üzeneteket, és nem igazán értettem, hogy akkor most mi van, hiszen még legalább egy hét van addig. Aztán amikor találkoztam a barátaimmal, akkor felvilágosítottak, hogy:
Chap Goh Mei (Kínai Valentin Nap), a kínai új év 15. napja, mely az új év ünneplésének utolsó napja. Ezen a napon a kínaiak lámpásokat lógatnak a házuk falára, vagy ezekkel sétálnak az utcán, illetve petárdákat robbantgatnak.
És fényképezkednek :-)

Ennek a hagyománynak az eredetét egy legendával magyarázzák, mely szerint egy gyönyörű gólya leszállt a Mennyből, de nem sokkal később néhány falusi ember lemészárolta. A probléma az volt, hogy ez a gólya Jáde uralkodónak (a világmindenség urának, a legfelsőbb mennyek lakójának) a kedvence volt, aki nagyon megharagudott ezért, és elrendelte a falu felégetését. Az uralkodó lánya azonban megsajnálta a falusiakat, és figyelmeztette őket a veszélyre. Az emberek nagy bajban voltak, nem tudták, hogy mit tegyenek. De egy bölcs ember egy másik faluból előállt azzal a javaslattal, hogy minden család lógasson piros lámpást a háza falára, és robbantsanak petárdákat. Amikor a támadók megérkeztek, hogy teljesítsék az uralkodó parancsát, azt látták, hogy a falu már lángokban áll, így aztán visszafordultak és jelentették az uralkodónak.


De ez a nap nem csak a kínai új év utolsó napja, hanem a Kínai Valentin Nap is, mert régen ez volt az egyetlen nap, amikor a hajadon lányoknak megengedték, hogy szépen felöltözve kimehessenek az utcára, a piacra, vagy a templomba, ahol azért imádkoztak, hogy az égiek egy megfelelő férjjelöltet küldjenek nekik. Persze a férfiak is tudták, hogy ezen a napon érdemes az utcára menni, mert nagyon sok szép fiatal lányt láthatnak... Különböző játékokat rendeztek, például a lámpásokkal díszített piacokon a "találós kérdés" játékot, melynek az volt a lényge, hogy az nyer, aki minél többre tud helyesen válaszolni a lámpásokra írt találós kérdésekből.

Meglepi csoki a tanítványoktól :-)

Egy másik hagyomány szerint a fiatal hölgyek ezen a napon narancsokat dobálnak a folyóba, abban a hitben, hogy az a férfi lesz a jövőbeli férjük, aki megtalálja. Ennek a mai változata, hogy a hölgyek a nevüket, e-mail címüket, és a telefonszámukat is ráírják a narancsra, biztos ami biztos.... :-)) A férfiak meg persze jó nagy hálóval horgásznak...
És a nap hagyományos desszertje:
Édes, ragacsos rízsgombóc,  fekete szezámmal vagy babbal van töltve. A ragacsossága jelképezi az összetartozást, az édes íze pedig azt, hogy ez az összetartozás jó...
De ami a desszertet illeti... ;-)) Hát nem is tudom... Bárkinek felajánlom a részemet :-))

Kínai új évi dekoráció egy kisebb áruházban