Ha az ember sokat utazik, előbb vagy utóbb történnek vele érdekes dolgok...
Alig foglaltam el a helyemet a Moszkvából Hongkongba tartó járaton, amikor észrevettem, hogy egy utas próbál rábeszélni másokat, hogy cseréljenek vele helyet, mert az ismerőse mellé szeretne ülni. De valamiért senkinek sem tetszett az ajánlata. Abban a pillanatban éreztem, hogy én leszek a következő áldozat. Így is történt. Nem szívesen cseréltem el a helyemet, de úgy voltam vele, hogy inkább nem nézem tíz órán át a kollégája sértődött arckifejezését. Nyugtattam magamat, hogy ez a Sors keze, és ha lezuhanna a gép, akkor ezért fogom túlélni. Ezzel az optimista gondolattal huppantam az új székembe, amikor megpillantottam leendő utastársamat, egy negyven év körüli férfit, aki mosolyogva üdvözölt. Gondoltam, hogy milyen kedves ember, és hogy milyen jól jártam vele, de ez az öröm csak néhány percig tartott, mert utána órákon át szagolhattam a belőle áradó alkoholos bűzt. Úgy voltam vele, hogy nem baj, ez lehetne rosszabb is, végülis csak szórakoztat engem meg az előttünk ülő két gyereket, aztán majd úgyis elalszik.
Hát nem aludt el.... Megnézett egy filmet, legalább addig csöndben volt, de aztán egy óvatlan pillanatban magára borította a poharában lévő piát. Szerencsére rám nem ömlött olyan sok, de az ő nadrágja és a széke teljesen elázott. Kitalálta, hogy ez így nem lesz jó, és egy laza mozdulattal levette a gatyáját, maga köré csavarva a plédet, amit éjszakára adtak, majd azon morfondírozott, hogy hogyan szárítsa meg a ruháját, mert vizes nadrágban nem akar leszállni a gépről. Elkezdte mellettem lobogtatni, hogy hátha úgy gyorsabban megszárad. Gondoltam, hogy ennyi elég volt a műsorból, és megpróbáltam aludni. Egy kis idő múlva, amikor felébredtem, már mindenki aludt, kivéve őt. Azt láttam, hogy mindkét kezével támasztja a nadrágját az előtte lévő monitorhoz. Mikor ránéztem, elkezdte magyarázni, hogy a képernyő meleg, és az majd megszárítja a nadrágját. Végülis bejött a terve, mert reggel önelégült arccal húzta fel a nadrágját, és mutogatott, hogy már nem vizes. Majd hozzátette, hogy ebből az a tanulság, hogy az ember kézipoggyászában mindig legyen legalább egy tartalék alsónadrág...
Stanley Beach és környéke...
Stanley Market bejárata, ami valójában egy fedett, légkondicionált "utcai piac" turistáknak
A tengerparti sétány, ahol az éttermek és a bárok vannak...
Egy picit közelebbről...
Stanley Main Beach, a legnagyobb strand a környéken.
Felfedező túrán, a strand egy picit távolabbról...
Látszik rajtam, hogy modellnek születtem :-)
Szegény fotós, ő sem tudja, hogy mire vállalkozott....jpg)
Próbáltam komolyan venni a dolgot...
Itt már éppen kezdtem belejönni, de hát jött az újabb ötleteivel...
Amit én nem annyira díjaztam...
De hát a fotó kedvéért cápikkal a hátam mögött is mosolyogni kell....jpg)
Amikor az ember távol a hazájától, egy másik országban él, akkor talán az egyik legérdekesebb dolog egy esküvőn résztvenni. Kínában itt ennek elég nagy jelentősége van, hiszen a helyi férfiak úgy gondolkodnak, hogy az első a feleség, a második a munka, a harmadik a barátok. Ezen kívül nagyon hagyománytisztelőek, így az esküvőnek is megvan a maga szigorú menete.
Amíg minden vendég meg nem érkezik, folyamatosan lehet fotózkodni az ifjú párral a színpadon. De ha nem érkezünk időben, akkor sajnos lemaradunk a menyasszony első ruhájáról, mert ő közben átöltözik a második ruhájába, és természetesen megint lehet vele fotózkodni.
Közben a násznép egy része, hogy elfoglalja magát, egy számomra még ismeretlen játékot játszik a hátsó asztaloknál. Érdekes szokás, hogy az esküvői tortát a vacsora előtt vágják fel és kínálják a vendégeknek.
Ha az ember eddig kibírja, akkor már nem járhat rosszul, mert jön a vacsora!
A menü sem lehet akármilyen. Általában 9 fogásból kell állnia, mert ez egy nagyon szerencsés szám, hosszú életet jelent. És a desszert ebbe nem tartozik bele...
Miközben az ember próbálja legyűrni ezt a 9 fogást, különböző hadműveletekkel elterelik a figyelmét... Például a menyasszony ismét átöltözik, ezúttal piros színű ruhába, a vőlegény pedig bevonul egy mikrofonnal és egy csokor virággal a kezében... Igen.... És elénekli Ronan Keating "When you say nothing at all" című számát... Hát igen, erre már én sem tudok mit mondani...
És akkor, hogy ezt leöblítsük, jön a desszert, ami első látásra egy kissé bizarr... Az ízét pedig inkább nem is minősítem... Egy bordó színű édes bablevest kell elképzelni... Nagyon finom! :-) :-)
Ha túléltük, akkor jön még egy kis gyümölcs, és már mehetünk is haza. Mire felálltam az asztaltól a bableves után... már nem volt senki az étteremben, olyan gyorsan elszivárgott a násznép. De azért még egy dolog történt... Vajon mi? Hát, a menyasszony ismét átöltözött, ezúttal a vendégektől való búcsúzáshoz. És ez volt az ötödik ruhája! Itt ez a szokás, a menyasszony minimum háromszor öltözik át az esküvője alatt. Ami furcsa, hogy zene, esetleg zenekar, vagy tánc nincsen, a vacsora után mehet mindenki haza.