Amikor távol vagyunk az otthonunktól és a szeretteinktől, muszáj egy olyan elfoglaltságot találni magunknak, ami mindig is sokat jelentett a számunkra, különben teljesen be lehet zizzenni...
És ha valamit nagyon szeretnénk, akkor azt az élet előbb-utóbb úgyis odasodorja elénk. Persze nem mindig pont olyan formában, ahogyan azt mi szeretnénk, de ahogyan anno a sportoktatói képzésen tanították, el kell fogadni az első szembejövő, de még éppen hogy elfogadható lehetőséget. Hát most én is ezt tettem, amikor egy hónappal az érkezésem után belebotlottam egy kínai tánctanárba. Igaz, hogy "kicsit" idős, "kicsit" kínai, "kicsit" nem is tudom... De legalább tud táncolni :-)
Egyébként nagyon kedves, és sokat köszönhetek neki, mivel teljesen bevezetett az itteni "táncos életbe". Itt a társastánc csak az utóbbi években lett a kultúra szerves része, főként az angolok hatására, azóta viszont hihetetlenül népszerű. Ami meglepett, hogy nem a fiatalok körében, hanem a középkorú és az idősebb generáció számára. Valószínűleg azért, mert fiatalon nagyon sokat dolgoznak, és nincs idejük ilyesmire, viszont később idejük is, meg pénzük is van rá. És itt az idősebb emberek nem otthon ülnek, hanem élik az életüket. Korhatár nélkül :-) Szóval megnyugodtam, előttem a jövő! :-)
Az új bulizós haverjaim :-)
Amúgy egész Hongkongra igaz az, hogy az emberek szinte csak aludni járnak haza. Ez azért van, mert az ingatlanok ára borzasztóan magas, hely sincsen már építkezni, így mindenkinek pici lakása van, ezért inkább a városban élik a társasági életüket. És mivel ez egy jóléti társadalom, meg is engedhetik maguknak.
Visszatérve a táncéletre, nagyon sok lehetőség van arra, hogy az emberek táncolni tanuljanak, és hogy ezt gyakorolják is. Arról nem is beszélve, hogy az oktatás színvonala is nagyon magas, mert elvárják, hogy profi tanárok tanítsák őket. Az én kínai tánctanárom is egy jól képzett tanár, bár ő soha nem versenyzett, csak megtanult táncolni. De mint tudjuk, tanítani vagy aktív versenyzőnek lenni, az két különböző dolog. Persze van olyan is, aki mind a kettőben nagyon jó...
Szóval, ez a kínai tánctanár nagyon örült, hogy talált magának valakit, akivel tud gyakorolni, meg adott esetben fellépni, így ezáltal új tanítványokat szerezni, de valljuk be, hogy nekem is jól jött ez a lehetőség.
Az első edzések alkalmával kicsit beégtem, hogy az ötven év feletti táncpartneremnek jobb az állóképessége és hajlékonyabb, mint én, de hát valljuk be, hogy munka és tanítás mellett az embernek már nincs sok kedve nyújtogatni.
De az ő titka a következő: naponta jár uszodába, jóga órára, kondi terembe, velem táncol 2-3 órát, és emellett főállású tánctanárként tanít. Én az uszodás programot egyenlőre kihagytam, és rögtön belemerültem a jóga meg a nyújtó gyakorlatok rejtelmeibe. Hát, mondanom sem kell, hogy az első óra után, miután azt hittem, hogy 6 éves vagyok egy balett órán, és elsőre minden menni fog, két hétig nem bírtam ráállni a jobb lábamra, mert túlnyújtottam a szalagjaimat. De nem adtam fel a küzdelmet! Ha neki sikerült, nekem is fog! Bár lehet, hogy addigra én is ötven év felett leszek :-)
Szóval, sok-sok órányi gyakorlás után eljutottunk oda, hogy valami színpadképeset alkossunk. A nagy fellépés az egyik zenés-táncos rendezvényen volt, amit a Kínai Újév alkalmából rendeztek. Úgy éreztem, hogy nincs min izgulnunk, mert tényleg sokat készültünk, és eddig bárhol voltam, olyan kirívóan jó produkciót sehol sem láttam.
Na ez a magabiztosság addig tartott, amíg beléptem az öltözőbe, ahol kiderült, hogy a hongkongi bajnok páros pont előttünk fog fellépni. És hát mondanom sem kell, tökéletes haj, smink, ruha, barnítókrémezett bőr, és -10 év, (táncpartnerem esetében -nagyon sok év...). Az tartotta bennem a lelket, hogy volt egy hastánc számom is, így azzal legalább javítottam egy kicsit a helyzeten.
Na de innentől kezdve átadtam magam az önfeledt táncolásnak, mert ez ilyenkor már a minden mindegy kategória... Csak arra koncentráltam, hogy el ne hasaljak a nagy önfeledtségemben...
Szia Anyu! :-)
Na jó, vegyük komolyan a dolgot...
Csiribí...
Csiribá...
Na de nem baj, ilyen is van, és legalább egy jót táncoltam, arról nem is beszélve, hogy azért csak egy színpadon voltam egy bajnok párossal...
