Személy szerint, amire a leginkább kíváncsi voltam a pekingi városlátogatás során, az a Kínai Nagy Fal volt.
Emlékszem , hogy már általános iskolás koromban is érdekelt a története, meg hogy vajon milyen lehet élőben. Még piciben is megnéztem, amikor egy szomszédos kínai városban, Shenzenben jártam.
Az is nagy hatással volt rám, de hát élőben egészen más.
Mivel a nagy fal valójában nem összefüggő, egységes építmény, hanem különböző korokban, több száz kilométer hosszan épült falszakaszok összessége, Kínában több városból is meg lehet közelíteni.
Ami elképesztő, hogy az összes létező falszakasz együttes hossza meghaladja az 50 ezer kilométert, az a legenda viszont, hogy a Holdról is lehet látni, az nem igaz.
A falnak csak bizonyos részeit restaurálták, elsősorban a turizmus miatt, a többi része ki van téve az idő vasfogának, na meg a helyi lakosoknak, akik a tégláiból építkeznek.
A fal átlagosan 10 méter magas, szélessége a tetejénél 4-5 méter. Ki gondolná, hogy az i.e. 3. század és i.sz. 17.század között épült, melynek az volt a célja, hogy Kínát megvédje az északi nomád törzsek (hunok) támadásaitól.
1987-ben az UNESCO felvette a Világörökség helyszínei közé.
Mint minden különleges látnivaló, a nagy fal is vonzza a turistákat. Persze nem csak azokat, akik a restaurált részeket nézik meg, mint kipipált turistalátványosságot, libegővel, éttermekkel, meg bazársorokkal, hanem az igazi kalandorokat is, akik bevállalnak egy több napos hátizsákos, nagy falon alvós, elhagyatott falszakaszokon történő kúszást, mászást. Na ezt szerettem volna én is kipróbálni, de hát korlátozottak voltak a lehetőségeim... Na majd legközelebb...
Bár azt el kell ismernem, hogy kalandtúra volt eljutni magáig a Nagy Falig is, hiszen nem elég megtudni, hogy melyik helyi buszjárat visz oda, érik még meglepetések az embert útközben. Például, a mi buszunk egyszer csak megállt a semmi közepén, felszállt egy ember, és kijelentette, hogy aki a Nagy Falhoz megy, az szálljon le. Kicsit gyanakodtunk, még a buszvezetővel is megpróbáltunk kommunikálni, aki csak bólogatott, de valószínűleg egy szót sem értett abból, amit kérdeztünk tőle.
Ahogy leszálltunk, ott termett egy nő, és integetett, hogy szálljunk be a kocsijába, ő majd elvisz minket. Mondanom sem kell, hogy nem taxis volt, így aztán elkezdtünk vele alkudozni, hogy mégis mennyiért. Végül tényleg oda vitt minket, ahova akartunk menni, csak hát ez is a lehúzásról szólt, mivel a busz ugyanoda vitt volna sokkal olcsóbban, de itt nyílván mindenki benne volt ebben a "játékban". És ha az ember nem beszéli a helyi nyelvet, meg egyáltalán nem ismerős a környéken, akkor azt a helyi lakosok rögtön kihasználják.
A Nagy Falat Mutianyu-nál közelítettük meg. Ezt a szakaszt is restaurálták, mint az összes többit, amit hivatalosan meg lehet tekinteni.
A bejáratnál éttermek és bazársorok fogadják a látogatókat, és el lehet dönteni, hogy milyen módon akar az ember feljutni. Lehet túrázni, libegőzni, felvonózni...
És amikor az ember végre felér a hegygerincre, és elétárul a látvány, az mindent megér. Legalábbis nekem nagyon tetszett. Gyönyörű körülötte a táj, és ameddig a szem ellát, kanyarog a fal hegyeken, völgyeken át...
Több órát el lehet tölteni azzal, hogy az ember bejárja az adott falszakaszt, igazából nagyon sokat kell ahhoz menni, hogy eljussunk a lezárt falszakaszig, ahonnan már nem engedik tovább a turistákat.
Persze nem mindenki tartja izgalmasnak, ha a tűző napon órákon át kell mászkálnia egy kőfalon.... Ezért aztán egyedül folytattam tovább a felfedezést...
Megismerkedtem a helyi erőkkel :-)
Hát igen, az esküvői fotózás...
Megnyugodtam azért, hogy nem csak én teszek meg mindent egy-egy jó fotóért...
Búcsú a faltól...
