2010. augusztus 4., szerda

Esküvő Hong Kongban

Amikor az ember távol a hazájától, egy másik országban él, akkor talán az egyik legérdekesebb dolog egy esküvőn résztvenni. Kínában itt ennek elég nagy jelentősége van, hiszen a helyi férfiak úgy gondolkodnak, hogy az első a feleség, a második a munka, a harmadik a barátok. Ezen kívül nagyon hagyománytisztelőek, így az esküvőnek is megvan a maga szigorú menete.
Érdekes dolog, hogy a szertartáson, ami jelen esetben az "önkormányzatot" jelenti, csak a szűk családi kör vesz részt, sőt, ha az ember pénztárcája engedi, akkor egy ügyvédet is fel lehet kérni a hivatalos papírok ügyintézésére, és akkor ezt teljes mértékben ki is lehet hagyni a programból.
A lényeg az esküvői ebéd, vagy vacsora, hiszen minden fontos dolog itt történik.
A násznép érkezésekor az ifjú pár köszönti a vendégeket. Ilyenkor a menyasszony piros színű ruhát visel, és ez az esküvő színe is, mert a piros a kínai kultúrában szerencsét, gazdagságot jelent. Erre figyelnek a terem díszítésénél is, például a két főasztal és a hozzá tartozó székek díszítése piros kell, hogy legyen, de a többi asztal lehet más színű is. A vendégek is figyelnek arra, hogy legyen rajtuk valamilyen piros ruhadarab. Nem illik fehér, vagy fekete színű ruhát viselni, mert azok a halállal kapcsolatos színek.

Amíg minden vendég meg nem érkezik, folyamatosan lehet fotózkodni az ifjú párral a színpadon. De ha nem érkezünk időben, akkor sajnos lemaradunk a menyasszony első ruhájáról, mert ő közben átöltözik a második ruhájába, és természetesen megint lehet vele fotózkodni.
Közben átrendezik a színpadot, felkerül két szék, ahova a szülők, illetve a közeli családtagok egymást váltva leülnek, teával koccintanak az ifjú párral, és közben átadják nekik az esküvői ajándékukat, ami általában pénz, vagy ékszer. Az ifjú pár is köszönetet mond a szülőknek, meghajolnak előttük, és ők is átadnak nekik egy kis ajándékot.


Közben a násznép egy része, hogy elfoglalja magát, egy számomra még ismeretlen játékot játszik a hátsó asztaloknál. Érdekes szokás, hogy az esküvői tortát a vacsora előtt vágják fel és kínálják a vendégeknek.
A torta után a menyasszony felveszi a harmadik ruháját, ami teljesen úgy néz ki, mint nálunk egy menyaszonnyi ruha. Mielőtt az ifjú pár bevonul a terembe, lekapcsolják a villanyokat, majd amikor belépnek, csillogó konfettit szórnak rájuk. Felmennek a színpadra, és ismét a fotósoké a terep.
Ha az ember eddig kibírja, akkor már nem járhat rosszul, mert jön a vacsora!
Lefotóztam a menüt, gondolom nem kell lefordítanom. :-)

A menü sem lehet akármilyen. Általában 9 fogásból kell állnia, mert ez egy nagyon szerencsés szám, hosszú életet jelent. És a desszert ebbe nem tartozik bele...
Néhány kép az ételekről, mert persze ne kérdezze senki, hogy miket ettem. Talán jobb is, ha nem tudom. Egyre azért emlékszem, a cápauszonyra :-) De a fotón pont nem az van...
Miközben az ember próbálja legyűrni ezt a 9 fogást, különböző hadműveletekkel elterelik a figyelmét... Például a menyasszony ismét átöltözik, ezúttal piros színű ruhába, a vőlegény pedig bevonul egy mikrofonnal és egy csokor virággal a kezében... Igen.... És elénekli Ronan Keating "When you say nothing at all" című számát... Hát igen, erre már én sem tudok mit mondani...

És akkor, hogy ezt leöblítsük, jön a desszert, ami első látásra egy kissé bizarr... Az ízét pedig inkább nem is minősítem... Egy bordó színű édes bablevest kell elképzelni... Nagyon finom! :-) :-)

Ha túléltük, akkor jön még egy kis gyümölcs, és már mehetünk is haza. Mire felálltam az asztaltól a bableves után... már nem volt senki az étteremben, olyan gyorsan elszivárgott a násznép. De azért még egy dolog történt... Vajon mi? Hát, a menyasszony ismét átöltözött, ezúttal a vendégektől való búcsúzáshoz. És ez volt az ötödik ruhája! Itt ez a szokás, a menyasszony minimum háromszor öltözik át az esküvője alatt. Ami furcsa, hogy zene, esetleg zenekar, vagy tánc nincsen, a vacsora után mehet mindenki haza.








2 megjegyzés:

  1. Nahát, érdekes szokások. De aztán a sok fogások közepette nehogy 10 kilóval nehezebben gyere haza. :)))

    VálaszTörlés
  2. Cili, jól látom, hogy fehér kabátka volt rajtad??? És akkor mi van azokkal a bizonyos illik-nem illik szokásokkal? :)

    VálaszTörlés